Nem szeretném bő lére ereszteni, csak egy pár mondat.
Magamról
Aki nagyon profi varrós bologot akar olvasni, rossz helyen jár. Nem középiskolásként kezdtem a szabással-varrással foglalkozni, hanem felnőttként. Van több végzettségem (2 diploma, 3 szakma és tanfolyamok). Érdeklődő típus vagyok, aki ha valamibe belekezd, szeret jobban beleásni, nem csak a felszínt kapargatni. Munka mellett elkezdtem a divatszabó képzést. Hogy hova jutok, nem tudom, de egyelőre élvezem.
Arra gondoltam ezzel a bloggal segítem azokat, akik utánam kezdtek bele a varrásba. Megosztom, amit már elsajátítottam. Nem bánnám, ha kapnék visszajelzést, de ez már rajtatok múlik, nem rajtam.
Miért pont a varrás, szabás?
Szinte minden érdekel, ami alkotás (weblap, grafika, digi rajz). Ami lökést adott, hogy varrjak magamnak, az a túlsúly. Teljesen felháborodtam, a kínálaton.
Annyi történt, hogy szerettem volna egy kardigánt, valami puha enyhén rugalmas anyagból, cipzáras zsebekkel. Persze azt már nem is kell említenem, hogy olyan darabot gondoltam, aminek jó a szabása és színe is passzol hozzám. Röviden, nem volt. Amit találtam, dupla annyiba került, mint amit szántam rá, nagyon nem tetszett, semmilyen általam állított követelménynek nem felet meg (gombos, fehér, használhatatlan zsebekkel, téglalapokból összevarrva). Csalódás. Már megint.
Ez volt az utolsó csepp.
Arra jutottam, ennél még én is jobbat tudok varrni. Elkezdtem videókat nézni, tutoriálokat olvasni a témában, és nekiálltam varrni, szabásmintát készíteni.